Karácsony van. Nézem a közösségi barátaimat és ámulok, hogy mindenki mennyire tökéletes…és valójában, ahogy végignézek magamon és a lakáson én mennyire tökéletlen vagyok. Hogy melyik a jobb? Ideje rájönnöm, hogy a tökéletlenségben van valami kedves….valami otthonos…igazából olyan szerethető, de míg ki nem békülök önmagam tökéletlenségével… addig baromi idegesítő és nyomasztó is tud lenni.
A nyári nagytakarítás szabadság hiányában átütemeződött mostanra. Mondanom sem kell, hogy imitt-amott lett csak rend és tisztaság és korántsem olyan, amilyet elterveztem. A káosz 24-én tetőzött, amikor a családom + 3 tagja a kötelező elvárható idilli hangulatra fittyet hányva élvezik a reggeli lustálkodás.
10 óra körül rá kellett jönnöm, hogy bennem van a hiba! A fa állni fog… ebéd lesz az asztalon. Kell ennél több? Muszáj tökéletesnek lenni? Azt gondolom nem… soha nem is lesz az az életem… és kezdek rájönni, hogy nem is akarok még csak tökéletesnek tűnni sem. Olyan vagyok, amilyen.
….de azért sok mindenen szeretnék változtatni… csak úgy ici-picit a tökéletesség felé irányítani életem egy-egy részletét. Sokszor, sok mindennel próbálkoztam és nagyon sokszor kudarcot vallottam.
Nem vagyok számmisztikus…de valahogy a 2020 olyan újrakezdős… olyan minden sikerülni fog év lesz!
És ha ilyen lesz… ha nem én itt szépen le fogom írni. Mindent… amin s ahogy változtatni szeretnék.
Kommentek